A dolgok természetes rendjéből fakadóan mindenkinek tudnia kellene, hogy mi a szeretet. Filmeket és történeteket írhatunk, dalokat komponálhatunk róla. Hatalmas iparág épült arra, hogy elárasszon minket a szeretet mibenlétével.
A szeretet a lélek elesége. Születésünkkor teljes mértékben fel vagyunk ruházva a szeretet adásának és elfogadásának képességével. Minden gyermek szeretettel telve jön a világra és tökéletesen tisztában van a szeretet mibenlétével.
A probléma akkor merül fel, ha az anyának és az apának fogalmuk sincsen a szeretet mibenlétéről, így amire a gyermek szülővé érik maga is elveszíti a szeretet képességét. A szeretet csak szeretetben növekedhet. Ha az anya és az apa szeretetteljesek és nem csak a gyermeket, hanem egymást is szeretik, akkor a gyermek szeretet teremtményként fog létezni és soha nem fogja feltenni azt a kérdést, hogy mi a szeretet.
Az emberek úgy vélik, hogy csak akkor szerethetnek, amikor méltó partnert találnak hozzá. Soha nem fogsz ilyet találni, hiszen tökéletes nők és férfiak nem léteznek. Ahhoz, hogy szeress, nincs szükséged a tökéletességre. A szerető ember egyszerűen csak szeret, éppen ahogy eszik, iszik, alszik. Adj és ne lesd, hogy mennyit kapsz cserébe – a szeretet el fog jönni hozzád, vissza fog térni ezerszeresen, de a maga természetes menete szerint.
Sokan félnek a szeretettől. A félelmet az okozza, hogy amikor igazán szeretsz valakit, az egód kezd elillanni és felolvadni. Nem szerethetsz az egóddal; az ego korláttá válik, s mikor le akarod dönteni önmagad és egy másik személy között, azt mondja: “vigyázat!”. Az ego nem más mint egy holt kéreg körülötted. Ahogyan múlik az idő, gyűlnek a tapasztalatok és az ismeretek, melyek a múlt porát képzik és ez a por válik az egóvá. A porból idővel kéreg lesz, amit le kell tisztítanod magadról.
Hol gyökerezik az ego? Kialakulása a születéstől indul; a gyermek tehetetlen, így hosszú ideig másokra kell támaszkodnia. A tehetetlenség megteremti az emberi egót – a gyermek úgy értelmezi mintha egyes egyedül őérte létezne az egész világ. Nincs tisztában saját tehetetlenségével, ezért azt hiszi, hogy ő a diktátor. Egész életében ebben a szerepben próbál megmaradni. Az első négy életév után ez a viselkedésmintázat rögzül. Hétéves korban az attitűd megszilárdul, az egó kialakul. Amikor a gyermek kilép a világba szembesül vele, hogy senki sem törődik vele oly gondoskodóan mint az anyja és az apja; ezáltal az ego sérüléseket szenved.
A többi gyermekkel játszik, megpróbál uralkodni felettük. Felsőbbrendűnek érzi magát, azonban rá kell döbbennie, hogy a többi gyermek is meg van győződve saját felsőbbrendűségéről. Ekkor megkezdődik a viszálykodás. A sajátodhoz hasonló egók milliói vesznek körül és ez okozza azt, hogy szüntelenül harcolsz, viszálykodsz valakivel a környezetedben.
Ha egy gyermeket teljes közönyben nevelnek fel, nem lesz önazonossága, félén, riadt emberré cseperedik. Ha hiányzik a szeretet, nem fejlődik ki az egójuk, de nem lesznek képesek kiállni magukért. Az ego jó és szükséges dolog, de csak addig szabad megmaradnia, amég szükség van rá.
Az egód nem engedi, hogy beleszeress valakibe. Azt szeretné, hogy mindenki behódoljon neked, ám nem hagyja, hogy te bárkinek is behódolj, márpedig a szerelem csak akkor köszönt be amikor te átadod önmagad. Az egód folyvást harcol a világ iránytásának módjait keresve és ez mindenhol konfliktust szül.
Szerelembe esni annyit jelent, mint elveszíteni az irányítást – az elme számára minden olyan élethelyzet veszélyesnek tűnik, melyben elveszíti az irányítást. Azonban az emberi szívben, lényben és tudatban létezik egy világ, ahol semmiféle technika nem lehetséges.
A szerelem sosem okoz szenvedést senkinek. Ha mégis úgy érzed, hogy sebet ejtett rajtad, nem a szeretet képességével felruházott lényed, hanem valamely más részed szenvedte el.
Az emberi elme ravaszul téveszt meg másokat és áltatja önmagát. Gyönyörű cimkéket aggat csúf dolgokra, virágokkal próbálja elfedni sebeidet.
A szerelem köznapi értelemben nem szerelem, pusztán kéjvágy, mely elkerülhetetlenül sebeket ejt, hiszen tárgyként kívánni valakit egyet jelent az illető megbántásával. Felszínes érzés, mely eleinte szerelemnek tűnik, arra használja a másik személyt, hogy kielégítse bizonyos sóvárgásaidat. A másik csupán használati tárgy, amikor betöltötte rendeltetését, elhajítod, mert többé nincs haszna számodra.
A szerelem ennek szöges ellentéte. A szerelem: önmagában való célként tisztelni a másikat, amely csak akkor lehet igaz, ha nem rejtőzik mögötte ego.
Kommentek